Berg Judit – A keresők

A Seuso-kincs nyomában

Egy fesztiválozás reményében Az őrzőkből megismert középiskolások nyári munkát vállalnak a Balaton közelében, ahol hamarosan gyanús alakok bukkannak fel körülöttük. Renard felügyelő Párizsból nyaralni jön a gyerekeivel a Balatonra, ám pihenésük közben a magyar gimnazistákkal együtt szövevényes bűnügybe bonyolódnak, amely egyre szorosabban kapcsolódik a Seuso-ezüstökhöz. Ez a páratlan értékű együttes az előkerülése óta bűntények és gyilkosságok középpontjában áll, és a mai napig számtalan rejtély övezi.

3200 Ft

Elfogyott

Cikkszám: 9786158158527 Kategóriák: ,

Leírás

– Gondolom, megérhet pár ezer dollárt – rukkolt elő találomra egy számmal Jupi.
– Közel jár, Jurák úr, de nem egészen – mosolyodott el Földvári. – A teljes kincsleletnek százmillió font, vagyis nagyjából negyvenmilliárd forint lett volna már a kikiáltási ára is, de akkori birtokosa, egy bizonyos Lord Northampton a tervezett aukción ennél sokkal nagyobb összegre számított.
– Azta! – tátotta el a száját Jupi. – És hol van most ez a kincs?
– Itt Budapesten, a Nemzeti Múzeumban.
– Micsoda? Megvették ennyiért a lordtól? És különben is, ha egyszer Szasza nagymamájának faluja mellett találták meg, hogy került ehhez az emberhez, és miért kellett tőle megvenni? Ő ölte meg a régészeket?
– Az ügy ennél sokkal szövevényesebb – jelentette ki Földvári.

Az őrzők 2020-ban Az év ifjúsági regénye diákzsűrijének díját nyerte el. A folytatása Berg Judit legújabb kalandos krimije: A keresők, amelyben a történelem, a régészet és a közelmúlt valós eseményei fordulatos bűnügyi történetté fonódnak össze. A gimnazistákat mind sebesebben sodorják magukkal az események, miközben az olvasóval együtt betekintést nyernek a 4. századi Pannónia életébe, a Seuso-kincs történetébe, sőt még talányos dél-amerikai legendákba is.

További információk

Méretek 14,0 × 21,0 × 2,0 cm
Kötés:

Keménytáblás

Oldalszám:

270 oldal

Szerző

Berg Judit

Kiadó

Ecovit

Pin It on Pinterest

1

Kosár