Botcsinálta boszi
Seprűn lovagolni nem is olyan könnyű! Szerényi Mildred a legrosszabb diák Kotkot kisasszony boszorkányakadémiáján. A varázslatai rendre félresikerülnek, de valahogy mindig megússza, hogy kicsapják. Egy nap azonban Ethel, a tanárok kedvence úgy felmérgesíti, hogy meggondolatlanul őt is elvarázsolja, s ezzel halálos ellenséget szerez magának…
Herczeg Szonja ajánlója a könyvről „Végre eljutott hozzánk a Harry Potter ‘őse’!” címmel az IGYIC oldalán itt olvasható.
1980 Ft
Készleten
Leírás
A meseregény folytatása: A botcsinálta boszi visszatér
A szerző Jill Murphy Londonban született és nevelkedett. Szeretett iskolába járni, és már kicsi korában is szépen rajzolt és mesélt. Tizenegy évesen egy szigorú zárdaiskolába került, ahol a tanárok jobban örültek, ha mesélés helyett a tanulással foglalkozott. Egy napon, amikor két barátnőjével zuhogó esőben ért haza, az édesanyja megjegyezte: „Úgy néztek ki, mint három boszorkány!” – Így született meg Jill fejében első könyvének története. A Botcsinálta boszi főszereplője egy boszorkányiskolába járó lány, aki sehogy se találja helyét az iskolában.
Jill tizenhat évesen művészeti főiskolán tanult tovább Chelsea-ben, majd Croydonban. Tizennyolc éves korára készen volt a Botcsinálta boszi című, saját maga illusztrálta könyve, amely végül csak huszonnégy éves korában jelent meg. A köztes években az írónő takarítóként és gyerekfelügyelőként dolgozott, majd Afrikában, Togóban élt. Második könyvének, (A botcsinálta boszi visszatér, 1980) megjelenéséig újra bébiszitterként dolgozott tovább, majd úgy döntött, főállású író és illusztrátor lesz.
Összesen nyolc Botcsinálta boszi-könyvet írt, de mellette sok más díjnyertes gyerekkönyv is kikerült a keze közül.
Jill mindig szívesen járt el a gyerekekhez az iskolába író-olvasó találkozókra, a rajongói levelekre pedig kézzel írt levélben válaszolt. 2021-ben, 74 éves korában halt meg.
További információk
Méretek | 13.0 × 20.0 × 2.0 cm |
---|---|
Illusztrátor | Jill Murphy |
Kötés: | Puha borító |
Oldalszám: | 112 oldal |
Szerző | Jill Murphy |
Kiadó | Móra |