Oldal kiválasztása

Szuperérzékeny gyerekek

A ,,SZUPERÉRZÉKENY GYEREKEK” című könyvet azoknak a szuperérzékeny gyerek mellett lévő szülőknek, pedagógusoknak és gyógyítóknak ajánljuk, akik szeretnék megismerni, hogy tudatos nevelési eljárásokkal és módszerekkel milyen praktikus megoldásokkal tudnak eredményesen hozzájárulni a gyerek boldog, egészséges felnövekedéséhez, adottságai és tehetsége kibontakoztatásához.

Iránytű a könyv szülőknek, pedagógusoknak, gyógyítóknak és mindenkinek, akinek fontos, milyen felnőtté lesznek gyermekeink, milyenné válik a jövő társadalma.

A szuperérzékeny gyerekekről olvashatunk itt. Kövesdi Eszter pszichológus válaszol Faragó Ági kérdéseire.

3690 Ft 3330 Ft

Készleten

Cikkszám: 9789630845687 Kategóriák: , Címkék: , , ,

Szuperérzékeny gyerekek

Részlet Dr. Elaine N. Aron Szuperérzékeny gyerekek könyvének előszavából:

Vannak gyermekek, akik érzékenyebbek az átlagosnál. Bizonyára azért vetted kezedbe ezt a könyvet, mert úgy sejted, a te gyermeked is ilyen lehet. Ha tudni szeretnéd, egészen pontosan mit jelent szuperérzékenynek lenni, lapozz a 17. oldalra, és nézd át alaposan az ott látható kérdőívet. Ha a gyermekedre több is ráillik az állítások közül, akkor olvass tovább… És Isten hozott közöttünk! Már az újszülötteknek is van saját személyiségük. „Mindig tudta, mit akar, és már a bölcsőben is kikövetelte magának!” „Mindig jó természetű gyerek volt. Alig számított, hogy megetettem-e vagy tisztába tettem-e, soha nem okozott gondot.” Mint minden gyermek, a tiéd is veleszületett alkati vonások egyedi kombinációját örökölte. Jóllehet önmagában egyetlen tulajdonság sem egyedi, a gyermekek egy csoportjára nézve már tipikusnak tekinthető és könnyen leírható. Például: „erős akaratú”, „jó természetű” és így tovább.
Ezeknek az öröklött, általános vonásoknak egyike a fokozott érzékenység, mely a gyermekek 15–20%-ában található meg (fiúknál ugyanolyan arányban, mint lányoknál). Vannak csecsemők, akik láthatólag nem érzékenyek arra, hogy mit kapnak enni, vagy milyen a szoba hőmérséklete, nem zavarja őket a hangos zene, sem az erős fény. A fokozottan érzékeny csecsemők viszont észreveszik a legenyhébb új ízt, a legcsekélyebb hőmérséklet változást is; megriadnak a nagy zajokra, és sírásban törnek ki, ha éles fény vetül a szemükbe. Idősebb korukban gyakran érzelmileg is sebezhetőbbek. Könnyen elsírják magukat, ha megbántják őket, többet aggodalmaskodnak, vagy éppen oly boldogok, hogy „alig tudják elviselni”. Sokat gondolkoznak, mielőtt cselekednének, ezért gyakran félénknek vagy bátortalannak tűnhetnek, miközben csak megfigyelnek. Amikor még idősebbek lesznek, kedvességükkel és lelkiismeretességükkel tűnnek ki: az igazságtalanság, a kegyetlenség vagy a felelőtlenség felzaklatja őket.
Habár sokat el lehet mondani a fokozottan érzékeny (vagy „szuperérzékeny”) gyermekekről, egyik leírás sem fog minden gyerekre tökéletesen ráilleni, mivelhogy mindannyian egyediek, köszönhetően örökölt vonásaik egyéni kombinációjának, különböző neveltetésüknek és eltérő iskolai élményeiknek. Lehet, hogy szuperérzékeny gyermeked társaságkedvelő, de az is lehet, hogy inkább egyedül szeret játszani; lehet, hogy kitartó és állhatatos, de az is lehet, hogy bármi könnyen elvonja a figyelmét; lehet akaratos és követelődző, és olyan alkalmazkodó is, hogy már szinte „túl jó”. De van egy közös tulajdonság, amely mindnyájukban felismerhető: ez pedig a fokozott érzékenység.

MIÉRT ÍRTAM MEG EZT A KÖNYVET?
Talán itt az ideje, hogy egy kicsit többet elmondjak a szuperérzékenységgel kapcsolatos kutatásaimról, melyet felnőttek körében végeztem, és arról, mi irányította rá figyelmemet a gyermekekre és a gyermeknevelésre. Klinikai szakpszichológus és kutató is vagyok, jómagam is szuperérzékeny, valamint egy szuperérzékeny gyermek édesanyja. Ahogy az 1. fejezetben is olvasható, a fokozott érzékenységet mint személyiségvonást kezdtem kutatni tizenkét éve, és azóta szuperérzékeny felnőttek, szülők és gyermekek százaival, talán ezreivel beszélgettem és készítettem interjút. Ezrével gyűjtöttem kérdőíves adatokat másoktól is. Kutatásaimat szakterületem neves folyóiratai közölték. Minden, amit ebben a könyvben írtam, szilárd bizonyítékokon alapszik. Valójában már ötven éve tanulmányozzák a csecsemők és gyermekek érzékenységét, de eddig más szakkifejezésekkel írták le: olyanokkal, mint alacsony ingerküszöb, félénkség, introvertáltság, gyávaság, gátlásosság, visszahúzódás vagy szégyenlősség. Azt lehet tehát mondani, a könyv megszületésének alapvető oka, hogy új elnevezésre volt szükség, különösen, mivel ezeket a régi terminusokat gyerekekre alkalmazták. Az átnevezéssel nemcsak a tulajdonság pontosabb leírása válik lehetségessé, hanem az is, hogy másként kezdjünk gondolkodni érzékeny gyermekünkről. Ha például egy gyermek csak figyel, hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy félénk. Arra nem gondolunk, hogy ebben nyilvánul meg egy érzékeny individuum veleszületett hajlama: megáll és megszemlél valamit, mielőtt cselekedne. Vagy amikor egy gyerek érzékel minden kedélyállapotot, vagy észrevesz minden részletet, akkor azt mondják rá, hogy „túlreagálja” a dolgokat, vagy „képtelen kiszűrni a lényegtelen információt”. De mi a rossz abban, ha olyan idegrendszerünk van, amely különösen jól érzékeli egy adott szituáció legapróbb részleteit is? (Mellesleg: ki tudná megmondani, mi fontos és mi nem? A legtöbb ember számára lényegtelen részletnek tűnik, hogy merre van a vészkijárat, mindaddig, amíg nem üt ki tűz!)
Valószínűleg azért is akartam átnevezni ezt a tulajdonságot, mert magam is szuperérzékeny lévén valamivel jobban értem, mi megy végbe egy érzékeny emberben. Igaz, hogy egy kicsit hajlamosabbak vagyunk a félénkségre vagy szorongásra, ha mostoha körülményeknek voltunk kitéve, de meggyőződésem, hogy az érzékenység az elsődleges alaptulajdonság, nem a félénkség vagy a szorongás. Továbbá az én kutatásaim és mások kutatásai is azt igazolták, hogy elsősorban a neveltetés dönti el, érzékenységünk előnyt jelent-e majd számunkra vagy szorongásaink forrásává válik. Egyszerűen túl sok szuperérzékeny ember él a földön ahhoz – ismétlem, a népesség mintegy 20%-a – hogy következetesen hátrányos tulajdonságnak lehessen tekinteni. Az evolúciós fejlődés ezt nem engedte volna. Ha úgy fogjuk föl ezt a tulajdonságot, mint érzékenységet, akkor megláthatjuk számos előnyét, észrevesszük a sok érzékenyt, akik jól boldogulnak az életben, pontosan ki tudjuk fejezni magunkat, amikor erről a tulajdonságról beszélünk, és mindenekelőtt jobban tudjuk felnevelni érzékeny gyermekeinket.
Azt, hogy helyesen jártam el, amikor a tulajdonságot fokozott érzékenységként neveztem meg, mi sem bizonyítja jobban, mint az a sok száz, sok ezer levél, amit előző két könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? és a Szuperérzékenyek párban (magyar megjelenése 2013-ban várható – a szerk.) olvasóitól kaptam. Sokuk mondta nekem: „Ez én vagyok, tökéletesen igaz rám! Nem is gondoltam, hogy más is szokott így érezni… Ez a csillapíthatatlan vágy a nyugalomra és a csöndre! Az örökös figyelem mások iránt! Az igyekezet, hogy mindig mindent jól csináljak!” (Nem mindennapi válaszok voltak ezek! Első könyvem, a Szuperérzékeny vagyok? bestsellerré vált, és számos nyelvre lefordították: hollandra, japánra, kínaira, görögre, lengyelre, magyarra és így tovább). Sokan mondták, akik megkerestek, hogy bárcsak a szüleik is tudtak volna erről, amikor nevelték őket, vagy kértek tanácsot saját érzékeny gyermekük neveléséhez.
Így hát fontosnak látszott megírni a Szuperérzékeny gyerekek című könyvet, annál is inkább, mivel sok nevelési tanácsadó könyvből, melyek általában véve jók, de nagyon egy kaptafára mennek, hiányzik számos, az érzékeny gyermekek nevelésénél felmerülő fontos kérdés, amilyen például az, hogy fenn kell tartani számukra egy optimális ingerszintet, és hogy ezt mi módon lehet megtenni. Ha csak ez az egy dolog kimarad, már az is komoly problémákhoz vezethet. Ilyen például az, amikor a könyv olyan nevelési módszert javasol, amely túlingerel egy szuperérzékeny gyermeket, aki így túlságosan zaklatottá válik ahhoz, hogy felfogja a fegyelmezésben rejlő erkölcsi leckét. Egyszerűen nem volt eddig olyan könyv, amit az érzékeny gyermekek neveléséről írtak volna.
De mindenekelőtt azért írtam meg ezt a könyvet, mert tudom, hogy számos szülő jelentős problémákkal küzd szuperérzékeny gyermeke nevelése során. Ennek nem kellene így lennie. Néhányan talán már arra a következtetésre jutottatok, hogy valami baj van a gyermeketekkel, vagy hogy nem vagytok jó szülők. Ez a könyv enyhíteni fogja ezt a fájdalmas érzést. Ebben egészen biztos vagyok. Megkönnyebbülsz majd, és gyermeked élete is boldogabb lesz.

HOGYAN HASZNÁLD EZT A KÖNYVET?
Mindenekelőtt szeretnélek arra biztatni, hogy olvasd el az egész könyvet. Az első fele az érzékenységről szól. Megtudhatod, hogyan befolyásolja gyermeked nevelését a saját alaptermészeted, és sorra vesszük a legnagyobb problémákat, melyekkel egy szuperérzékeny gyermek nevelése során szembe kell nézned, a gyermek korától függetlenül. A második részben viszont az életkori sajátosságokra esik a hangsúly: megnézzük az egyes korcsoportok jellemzőit a csecsemőtől a szülői házat elhagyó fiatal felnőttig. Érdemes elolvasnod minden életkor leírását, mert egyrészt minden fejezetben új ötletek kerülnek elő, melyeket alkalmazni lehet más korú gyerekekre is; másrészt stresszhatás alatt álló szuperérzékeny gyermekek olykor visszatérhetnek egy korábbi életkor viselkedési mintáihoz, viszont amikor jól érzik magukat, koraéretten is viselkedhetnek, így bármilyen korban vannak jelenleg, alkalmazhatók lehetnek rájuk egy másik életkorra vonatkozó tanácsok is. Harmadrészt sokat segíthet, ha megérted, mi történt az elmúlt években, mielőtt ezt a könyvet olvastad, és a jövőben mire számíthatsz.
Némelyik fejezet végén találsz egy „Hogyan alkalmazd a tanultakat?” című szakaszt, mely természetesen javaslatokat ad csupán, de hasznos és érdekes lehet. Az esetleírásokban szereplő szülők és gyerekek valós személyek, de a nevüket és azokat a részleteket, amelyek felismerhetővé tennék őket, természetesen megváltoztattam.
Mindenekelőtt remélem, élvezettel forgatod majd ezt a könyvet. Ha szuperérzékeny gyermeked van, az hatalmas nagy áldás. Igen, adódhatnak nehézségek, hiszen a gyermek „más”, de vezéreljen az a gondolat, melyet e könyv mottójául választottam (és már akkor magaménak vallottam, amikor még nem is voltam tudatában, hogy a fiam szuperérzékeny): „Ahhoz, hogy a gyermeked rendkívüli legyen, fogadd el örömmel, hogy a gyermeked rendkívüli.” A tiéd az. És ebből a könyvből megtanulhatod, hogyan neveld fel úgy, hogy ne csupán rendkívüli legyen, hanem egészséges, szeretetre méltó, talpraesett és boldog is.

További információk

Méretek14 x 20.5 x 2.2 cm
Szerző:

Elanie N. Aron

Oldalszám:

344 oldal

Kötés:

Puha borító

Kiadó:

Sensum Donum

Mások véleménye

Gryllus Vilmos, előadóművész, zeneszerző:

Vajon hogy lehet az, hogy rendkívüli embereknek gyakran vannak rendkívüli utódaik? Öröklődne a rendkívüliség? Vagy csak arról van szó, hogy egy ilyen környezetben a rendkívüliség egy természetes, reális lehetőség? Én inkább ezt gondolom. Ezért aztán teljesen egyetértek a könyv mottójával: „Ahhoz, hogy a gyereked rendkívüli legyen, készen kell állnod rá, hogy a gyereked rendkívüli.” És talán ezért van, hogy pl. a mi családunkban is a gyerekek bátran követték, követhették azt az utat, ahol kibontakoztathatták rendkívüli képességeiket.
Amúgy nehéz idők járnak a szuperérzékeny emberekre. A világ hangos, információkkal túlzsúfolt, egyre gyorsabban változik, és folyamatosan gyors döntéseket igényel. Ez most a trend, és ha valaki rendkívüli, azaz „trendkívüli”, akkor bizony nehezen állja meg a helyét, ha védtelen a világgal szemben, ha nem tudja, nem tanulja meg magához képest meghatározni, kezelni ezeket a dolgokat. Nem tudom eldönteni, hogy én vajon szuperérzékeny vagyok-e, bár nagyon sok minden illik rám, amik ezt a csoportot jellemzik, úgyhogy azt gyanítom, igen a válasz. És nekem, visszanézve, szerencsém volt. Nem hoztam magammal ugyan otthonról a megoldásokat, de az élet mindig nyújtott lehetőségeket, adott időt a tapasztalatszerzésre, a kibontakozásra. De sokszor ma is védtelen vagyok. És milyen jó lenne, ha nem így lenne! És mennyivel egyszerűbb lehetett volna sok minden!
Nagyon fontos odafigyelni a szuperérzékeny gyerekekre. Segíteni a fejlődésüket, felvértezni őket, hogy elviseljék a világot, és fordítva, hogy a világ is elviselje őket. Hogy megtalálják a nekik kijelölt utat, és beteljesíthessék azt a küldetést, amiért köztünk élnek.

Dr. Vekerdy Tamás véleménye

Anyakanyar véleménye

még több olvasnivaló

A szuperérzékenység napos oldala itt olvasható – Kovács Szilvia, tanácsadó szakpszichológus cikke 

Pin It on Pinterest

Share This