Navigátor Kortárs gyerekirodalmi lexikon

A NAVIGÁTOR illusztrált gyerekirodalmi lexikon tartalmazza a 2000-es év elejétől a 2010 elejéig tartó korszak legfontosabb szerzőit, illusztrátorait, azok munkáit, a gyerekekhez, a gyerekirodalomhoz való viszonyát, szerzői hitvallását.

3800 Ft

Elfogyott

Leírás

A kiadvány elsődleges lexikális funkciója mellett olvasókönyvként is működik: a szerzők fontosabb prózai műveiből vett részletek, illetve versek a saját, eredeti illusztrációikkal kerültek be a kötetbe, ezzel is erősítve a képanyag kiemelt fontosságát. Mivel elsősorban gyerekeknek szánt munkáról van szó, jellegét tekintve albumszerű, lapozgatós, böngészésre, olvasgatásra szánt mű. A lexikon függelékében helyet kapnak a szerzők teljes gyerekirodalmi bibliográfiái, egy betűrendes címmutató és egy térkép is, amely jelöli a szerzők születési helyét.
A lexikon az érdeklődő felnőtt olvasóknak (szülőknek, tanítóknak, tanároknak, könyvtárosoknak, diákoknak) is releváns módon összegzi a magyar mese- és a gyerekirodalom utóbbi évtizedének látványos mozgásait, a gyerekeknek pedig a primér szövegek olvasásával és az albumszerűségből adódó lapozgatással, böngészéssel nyújtott örömszerzésen túl értékorientációs funkcióval bír.

További információk

Méretek 21 × 27 × 2 cm
Szerző

Sokan

Illusztrátor

Takács Mari

Oldalszám:

214 oldal

Kötés:

Keménytáblás

Kiadó

Cerkabella

Pin It on Pinterest

>
1

Kosár