Boribon tojást fest

Boribon tojást fest

Boribonhoz és Annipannihoz sok-sok vendég érkezik. Mindenki meglocsolja Annipannit, csak szegény Hapci, a cica maradt ki az ünneplésből. Boribon persze észreveszi, és egy külön kis húsvétot rendez neki!

2490 Ft

Készleten

Leírás

Marék Veronika 1937 december 19-én született, Budapesten. Apja orvos volt, aki sikeresen indult az írói pályán is. Magáról így ír:

„Én kicsi koromtól fogva szerettem a meséket, a történeteket, ezért hamar megtanultam olvasni. Később rátaláltam a rajzolás örömére is. Középiskolás koromban mágnesként vonzott a színház, és a bábuk varázslatos világa.
Tizenhét éves koromban rajzoltam meg első mesekönyvemet, amelyik 1956-ban meg is jelent.
A Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségiztem, kitűnően, de nem tudtam eldönteni, hogy mi legyek. Voltam kirakatrendező tanuló, egy évig jártam az Iparművészeti Főiskolára – bábtervező szerettem volna lenni – de kirostáltak. Egy évig karácsonyfa-díszeket festettem, aztán bekerültem az Állami Bábszínházba.
Az itt töltött négy év alatt bábszínészi diplomát szereztem, és végre belekóstoltam a színház világába. Közben levelező tagozaton végeztem az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar irodalmi szakán.
1963 a nagy döntések éve volt: szabadfoglalkozású író és grafikus lettem.
Sorra jelentek meg a képeskönyveim a Móra Kiadónál, és a Corvina Kiadó gondozásában számos idegen nyelven is. 1965-ben jelent meg Japánban a Laci és az oroszlán, s mind a mai napig új meg új kiadásban kapható.
Külső munkatársa lettem két gyerekújságnak, a Dörmögő Dömötörnek és a Kisdobosnak. Írtam rádiójátékokat, sok-sok bábjátékot, és forgatókönyveket a Magyar Televízió gyermekműsorainak.
Ebben az időben (1974-76) írtam meg a Magyar Televízió megrendelésére A kockásfülű nyúl című rajzfimsorozat 26 epizódjának forgatókönyét, amelyet a Pannónia filmgyár megfilmesített Richly Zsolt rajzaival és az ő kiváló rendezésében. Ez a sorozat a mai napig népszerű a gyerekek és a felnőttek körében is.
Életem része volt az utazás is. Sok-sok meghívás érkezett az ország különböző részeiről gyermekkönyvtárakból, iskolákból, író-olvasó találkozókra. Meséltem, rajzoltam, báboztam a gyerekeknek.
A képeskönyvek és mesék mellett készítettem képregényeket, rajzos történeteket, rejtvényeket, játékokat. Megjelentek társasjátékaim is.
A könyvek sora folytatódik Boribon és Annipanni, valamint a Kippkopp sorozat könyveivel, vadonatúj alkotásokkal, valamint a régi könyvek új kiadásaival.
Könyveim a következő nyelveken jelentek meg: német, angol, spanyol, lengyel, román, szerb, koreai, japán. Japán szinte a második hazám lett: már 21 könyvem jelent meg Tokióban, a Laci és az oroszlán című könyv példányszáma pedig félmillió felé közelít.
1983-ban Ifjúsági Díjat, 2006-ban Janikovszky Éva díjat, 2010-ben József Attila díjat kaptam.
Elmúltam 70 éves, de hála Istennek még dolgozom, és egy képes családregény megírását is tervezem. Remélem, sikerül elkészíteni – bár tudom, hogy ilyenkor már minden nap ajándék.”

„A mese az van, valahol a levegőben, csak el kell kapnom a csücskét és húzni lefelé, s ha már megvan, akkor le kell írnom.”
– mondta Marék Veronika egy interjúban. És valóban ezt a könnyedséget érezhetjük meséit olvasván. Sok generáció nőtt már fel Marék Veronika meséin, figurái, Boribon, Annpanni, Kippkopp és Tipptopp, a Csúnya kislány, Laci, a Kockásfülű nyúl jó ismerőseink. Történeteikben meglelhetjük gyerekkorunk történéseit és érzéseit, magunkra ismerhetünk bennük. Ha betegek vagyunk, ott van Boribon, akinek mesélnek, és ha karácsony van, együtt leselkedhetünk Kippkoppal az emberek ablakában.

Forrás: https://www.pagony.hu/boribon-es-annipanni

További információk

Méretek 19,5 × 16,5 × 0,8 cm
Illusztrátor:

Marék Veronika

Kiadó:

Pagony

Kötés:

Kemény borító

Oldalszám:

38 oldal

Szerző:

Marék Veronika

Cím:

01 Boribon és Annipanni, 02 Jó éjszakát Annipanni!, 03 Annipanni, hull a hó!, 04 Boribon születésnapja, 05 Boribon és a 7 lufi, 06 Boribon beteg, 07 Boribon kirándul, 08 Boribon autózik, 09 Boribon focizik, 10 Annipanni, mesélj nekem!, 11 Boribon házikója, 12 Boribon cicája, 13 Boribon tojást fest, 14 Boribon, a bajnok

Pin It on Pinterest

>
0

Kosár